Elveszett lélek

Üdv. 
Adeline Evans vagyok, egy normálisnak mondható lány... Igen, mondható...egy ember ránézésre, azt mondaná, és azt is mondja, hogy nincs bennem semmi különleges, semmi kivetni való, vagy éppen szeretni való....Megszoktam, hogy ránézésre ez a hozzá állása mindenkinek. Talán jobb is, mert aki ismer, fél tőlem...legalább is az ismeretségem hülyébb részlege. Hogy miért kéne félni? Őszintén mondanám, hogy ez hülyeség, de nem minden esetben lenne igaz. A barátaim, körülöttem élők, mind tudják, én nem vagyok egy nagy véreb, nem igazán szoktam emberre támadni. Jó, bevallom volt már egy-két rosszabb esetem, de azokat hagyjuk.  Persze mindig akadnak különcök, akik ezt nem hiszik el, és éppen meg akarnak ölni, vagy csak egyszerűen rettegve élnek a közelemben...Az előbbi az én károm, az utóbbi az ő káruk. Viszont még mindig élek, szóval eléggé ügyesen védhetem magam. Mi az, hogy a fajtám? Nos, a fajtám az ember és a 'szörnyetegek' keveréke, ami sajnos én is lettem, kb öt éve. Sajnos, mert én szívesebben éltem volna az eddigi életem, a szüleimmel együtt, stb...
   Na, hogy jobban megértsd...Tizenhárom éves voltam, amikor a szüleimet megtámadták a tvo-k. Előtte három évig tanultam önvédelmet, ezért megpróbáltam bevetni, és szembeszállni a szörnyekkel, hogy megvédjem a szüleimet és magamat. Persze mindezt rohadt kevés szerencsével, mert a büdös élet nem szeretett engem, akkor se és most se. Mintha egy horror filmet néztem volna, a szemem láttára ölték meg őket...a szüleimet.  Nem értettem, hogy engem miért hagytak életben, és tettek a fogaikkal olyanokká mint ők.  Állítólag a tvo-k királyának esett meg rajtam a szíve, vagy mi...Nem is értettem, és hogy őszinte legyek ma sem értem, de ebbe nem szeretnék most belemenni. Szóval én is egy tvo vagyok. Hogy mi lennék én és a többi szörnyeteg? Nos, a tvo-k egy olyan faj, amik ha felbőszítik őket emberre támadnak. Már a jobbik eset. A rosszabik az, amikor csak kedve szottyan, és támad.  
   Gondolom már hallottál a démonokról...nos, képzelj el egy démont, hamu szürke szarvacskákkal, négy méteres szárnyakkal, vörös, hullámos hajjal, és szürke szemekkel. És amikor ideges, ronda, hegyes fogakkal. Na, így nézek ki én, amikor idelenn vagyok, csak a ronda fogak nélkül.. Mint minden tvo-nak, nekem is megvannak azok a bizonyos jegyek, amik megkülönböztetnek a démonoktól, vagy épp az embertől. És a 'különleges' erők. Én ebből a tüzet kaptam, amit a vörös hajszínemről adtak. Persze minden tvo-nak van valamilyen ereje, amivel megvédheti magát, vagy épp ölhet vele másokat. 
    Apropó démonok. A démon is olyas faj mint mi, azt kivéve, hogy többször támad emberre vagy épp állatra, vagy akármilyen fajra, amikről neked még fogalmad sincs. Egyszóval vérszemesebbek mint a tvo-k. Mi egy 'szinttel' a démonok felett élünk, engem leszámítva. Én jó szokásomhoz híven, vagy az emberek közt vagyok, vagy az Alvilágban a drága Démonommal. Mivel utálom azt ami én is lettem, vagyis utálom a fajomat, a tvo-kat, nem óhajtok a közelükbe se menni. Számomra megbocsáthatatlan, hogy csupán idegességből, vagy épp vérszemből a szüleimet ölték meg... pont az enyémeket, akiket a világon mindennél, és mindenkinél jobban szerettem...Visszatértve. Nos, igen van egy démonom, a legjobb barátom, vagyis inkább a bátyám mióta én is tvo lettem, azaz öt éve. 
   Ő lenne Tony. Egy kiszámíthatatlan démon. Van amikor neki kell engem lefékezni, hogy ne tegyek hülyeséget, és igaz, olyan is volt már, hogy embert mentett meg előlem, mert a drága felidegesített. És volt már olyan, hogy velem együtt ment bele minden őrültségbe. Olyankor vagyok büszke magamra.  Na, szóval. Kiszámíthatatlan, mert amikor vérszemet kap, fékezhetetlen és a'szem már egy pár áldozat látta halálát, mióta ő is a világon van. Máskor meg tüneményes, jó fiú, és úgy viselkedik mint egy kisangyal, démonhoz nem méltóan. Sokat gondolkoztam már azon, hogy talán én vagyok az oka a hangulatváltozásainak. Ha éppen panaszkodok neki, eleinte megértő, a végére meg felcseszem az agyát az önsajnálatommal, ha viszont hülyéskedek, belemegy és olyankor együtt baromkodunk. Na mindegy, én vagyok az oka, vagy nem, mit tudom én. Minden esetre amikor rosszat csinál, olyankor én vagyok a kolompos. 
   Egyébként amikor tvo lettem, közöltem a társaimmal, hogy mutassanak valami elfogadható helyet idelenn, vagy megölöm magam, és nem lesz probléma. Hát  valamiért nem akarták, hogy megdögöljek, ezért megmutatták az Alvilágot. Az első démon akibe beleestem, Tony volt. Kicsit nagyobb volt mint én, így neki mentem. Aztán égett is a pofám... De valahogy összehaverkodtam vele, ő vigyázott, és vigyáz rám ma is mindig. Két évvel idősebb mint én. Én most vagyok tizennyolc, ő meg húsz. Na, szóval a bátyámként tekintek rá. Ja, és hogy félre értés ne essék, nem egy sablonsztori az  életem, nem vagyok a démonomba szerelmes, és soha nem is tudnék az lenni. Talán mert túl jól ismerem... Persze nagyon szeretem és imádom,  hogy én vagyok az egyetlen akiben így megbízik, és minden egyes kis titkát elárulja, ahogy én is neki. De róla majd később mesélek. 
    Uhh, mondtam már, hogy milyen rossz kislány vagyok? Talán két éve történt, hogy rátámadtam egy nyomorék tvo-ra. Vagyis a saját fajomra.  A szüleimmel heccelődött, majd Tonyval és velem. Rohadtul felcseszte az agyam, én meg persze vérszemet kaptam, és rátámadtam. Meglepődött. Majdnem meg is öltem, de ráeszméltem, hogy én is gyilkos lennék, ha megtenném, akkor meg mégjobban utálnám magam, ezért hagytam megszökni azt a nyomit.  Persze így sem úsztam meg, mert 'hűtlen', meg mit tudom én milyen voltam..blah.. Közöltem velük, a többi tvo-val, akik megakartak engem ölni, ezért az egészért, hogy először is nem én akartam tvo lenni, másrészt nem én packáztam saját magammal.  Na de ez nem volt nekik elég, továbbra is én voltam az áldozat. Aztán egyszerűen leszartam az egészet, megadtam magam...erre azt mondták, hogy mégsem fogok meghalni, mi abban az élvezet, hogy hagyom magam megöletni? Na, rohadtul nem értem én se a világot, se ezeket a szörnyeket, de nem is érdekelnek. Ezért szoktam visszamenni az emberekhez, és életem felét továbbra is ott tölteni, másik felét meg az Alvilágban. Igazából olyan vagyok én a tvo-k számára, mint valami kitagadott, száműzött lélek, akit senki nem ismer úgy igazán, és akiről senkinek fogalma sincs, hogy mit keres itt...
    Aztán, mint mondtam ott az emberi életem, amibe vissza tudok menni egy kicsit, vissza a suliba, meg a többibe. Nem mintha annyira sulimániás, stréber lennék, de még ott is jobb az élet mint idelennt. Legalábbis sokszor jobb...
Bár ott is voltak már kisebb baklövéseim...Egyszer támadtam rá emberre...egyetlen egyszer. Persze azt az egy esetet is, fel kelett turbózni kitalált részletekkel. Nem hogy örült volna a nyomorék, amelyiket megmentettem a többitől. Sebaj...tehát az emberek szemében most egy vérszomjas vadállat vagyok, akinek mindene az, hogy embereket öljön. De ne zavarjon senkit, hogy azóta senkire nem támadtam rá, max ránéztem a szúrós, szürke szemeimel, az meg beszart, de most istenem, nem is bántottam... Na, mindegy...
   Úgy össze foglalva ez volt az eddigi tizennyolc évem.